nyomtatás küldésA A betűméret
Tanulmányutak fiataloknak - extra

Tanulmányutak fiataloknak - extra

Színház- és Hangversenyterem (9220 Lendva, Zala György tér 1., Szlovénia), 19.00

Tanulmányutak fiataloknak – EXTRA

 

A lendvai MNMI és az Egy & Más Vándorszínház bemutatójára

Christopher Durang:

Több, mint terápia. Avagy te jól vagy, és én? - komédia

– felhívás –

 

A Vasi Ifjúságért Egyesület és az SRT LOGO Ifjúsági Szolgálatával együttműködésben a „Tanulmányutak fiataloknak” programsorozathoz kapcsolódóan kirándulást szervez az Egyesület régi és újonnan csatlakozott önkénteseinek.

 

A program célcsoportja

elsősorban középiskolában tanuló fiatalok (15-19 év) vagy 25 év alatti fiatal felnőttek,
olyan fiatalok, akik a Vasi Ifjúságért Egyesület vagy partnerszervezete, az SRT LOGO Ifjúsági Szolgálata munkáját szabadidejükben önkéntes munkával segítik.

 

A program időpontja            2015. október 16. (péntek). Indulás Szombathelyről az MMIK parkolójából (Ady tér 5.) 17.00-kor. Visszaindulás várhatóan 21.00 körül. Menetidő kb. 1 óra 30 perc.

 

A program helyszíne            Színház- és Hangversenyterem (9220 Lendva, Zala György tér 1., Szlovénia)

 

A program résztvevői           15 fiatal + 1 felnőtt kísérő

 

Részvételi díj                        1.000 Ft

A program tartalmazza, a helyszínre és visszautazást, a színházi belépőt.

 

A program vezetője             Borsos László

 

Jelentkezés

Jelentkezni október 14-én szerdán 16 óráig a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszajuttatásával, valamint a részvételi díj befizetésével lehet az SRT LOGO Ifjúsági Szolgálatánál (Szombathely, Óperint u. 1.). A résztvevők kiválasztást követően a jelentkezők kiértesítése október 14-én 22 óráig megtörténik.

A jelentkezés elfogadását követően történő visszamondás esetén a résztvevő köteles maga helyett más résztvevőt biztosítani, akit a szervezők is jóváhagynak.

 

Kérdésedet személyesen az SRT LOGO Ifjúsági Szolgálat irodájában,

írásban a borsos.laszlo@vasvili.hu címen vagy telefonon (30/237-3415) teheted fel.

A felhívás és a jelentkezési lap a dokumentumtárból letőlthető.


 

nyomtatás küldés» lap tetejére


Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Kapcsolat

AGORA - LOGO Ifjúsági Szolgálat
9700 Szombathely, Március 15.tér 5.
Tel.: +36 20 244-7381
www.vasvili.hu
logo kukac agora-savaria pont hu