nyomtatás küldésA A betűméret

Drámapályázat Szent Márton tiszteletére

A Szent Márton évforduló méltó megünneplésének részeként Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata - a Weöres Sándor Színház közreműködésével - nyílt drámapályázatot hirdet.

2016-ban ünnepeljük Európa egyik legnagyobb szentje, Szent Márton születésének 1700-adik évfordulóját. Mint köztudott, Kr. u. 316-ban Savariában látta meg a napvilágot, s bár ifjúkorában messzire került szülővárosától, negyvenévesen, immár keresztény hívőként visszatért ide, hogy hirdesse hitét és megkeresztelje az édesanyját. Egész élete a szeretet, a könyörületesség, az alázat és a bátorság gyakorlásában telt el, s amikor 81 éves korában, a franciaországi Tours püspökeként meghalt, már csodatévő szentként tisztelték. Mindmáig személyéhez kötjük az európai identitástudat humanista értékrendjének - az igazságosság, a tolerancia, a szolidaritás, a segítségnyújtás, a szellemi és anyagi javak megosztása morális elvének - megteremtését. Példája átível nemzeteken és nemzedékeken, áthatja földrészünk múltját és eszmei örökségét, s kalauzunk lehet Európa közös szellemiségének megtalálásához.
A közelgő évforduló méltó megünneplésének részeként Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata - a Weöres Sándor Színház közreműködésével - nyílt drámapályázatot hirdet Savaria nagy szülöttjének tiszteletére. A kiíró elvárja, hogy a beadandó művek a szent élettörténetéből és szellemi hagyatékából kibontható, ma is érvényes és időszerű üzenetet fogalmazzanak meg, és olyan ember lényegét próbálják megragadni, aki a maga idejében Európa modern gondolkodású, társadalomformáló jelentőségű alakja volt.
A pályázatra kizárólag olyan magyar nyelvű színdarab nyújtható be, amely még nem jelent meg nyomtatásban, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázatokon, illetve előadási vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik. Egy szerző (vagy szerzői társulás) csak egy művel indulhat. A pályaműveket két - írógéppel írt vagy számítógéppel nyomtatott - példányban kell beküldeni. A pályázat jeligés: a szerző nevét és címét külön lezárt borítékban mellékeljék. 
A pályamunkákat kizárólag "Drámapályázat" feliratú postai küldeményként kérjük a Szombathely MJV Polgármesteri Hivatal - Szent Márton Programiroda címére (9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.) eljuttatni, a postabélyegző legkésőbbi dátuma 2014. december 1. lehet.

A színházi és irodalmi élet neves képviselőiből álló bírálóbizottság egyetlen, bruttó 3 millió forint összegű díjat ítél oda. Az eredményhirdetésre 2015. február 27-én kerül sor. A díjnyertes művet a Weöres Sándor Színház 2016 márciusában színre viszi. A győztes dráma bemutatásának kizárólagos joga a jubileumi év végéig a színházat illeti. Ha a zsűri nem talál a pályadíj elnyerésére érdemes darabot, jogában áll különdíjat kiadni. A pályamunkák kéziratát nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza.
http://www.szombathely.hu


 

nyomtatás küldés» lap tetejére


Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:

Kapcsolat

AGORA - LOGO Ifjúsági Szolgálat
9700 Szombathely, Március 15.tér 5.
Tel.: +36 20 244-7381
www.vasvili.hu
logo kukac agora-savaria pont hu